Az állami anyakönyvezést az 1894. évi XXXIII. törvénycikk alapján vezették be 1895. október 1-jétől, ezzel egyidejűleg a kötelező polgári házasságkötést is előírták. Az állami anyakönyvek vezetése az úgynevezett anyakönyvi kerületek székhelyén történt.
1894. évi XXXIII. törvénycikk
Az állami anyakönyvekről
Az 1895. szeptember 30-ig keletkezett egyházi anyakönyvek a megyei, fővárosi levéltárakban találhatóak, mikrofilmmásolatukat a Magyar Országos Levéltár (Budapest III., Bécsi út 314-324. ) őrzi.
A mai Magyarország területén keletkezett anyakönyvek mindkét intézménynél kutathatóak, a levéltári törvény rendelkezéseinek figyelembevételével.
A korabeli egyházi anyakönyvek másik példányát jelenleg is az érintett egyházak őrzik.
A személyi nyilvántartások közül a legjelentősebb - amely az összes többi személyi nyilvántartás alapjául is szolgál ? az anyakönyv.
A személyi nyilvántartások vezetésének történelmi hagyománya van, már az ókori államok is vezettek - adóbeszedés és a katonaállítás miatt - személyi nyilvántartásokat.
A középkorban az egyház vezetett személyi nyilvántartásokat az egyházi adó megfizetése miatt.
A rendszeres személyi adatnyilvántartás Magyarországon a tridenti zsinat (1563) döntése alapján kezdődött el. A katolikus egyház négyféle anyakönyvet vezetett ez időpont után: keresztelési, bérmálási, házassági és halotti anyakönyvet.
Hamarosan más egyházak is követték a példát. 1837-től pedig az államilag elismert egyházaknak kötelező volt két példányban vezetniük az anyakönyveket, a másodpéldányt pedig a területileg illetékes levéltárak őrzésébe kellett átadniuk.